Érdekesre sikeredett „kiruccanás” – Isten valamit akar jelezni nekem ebben az évben…

Apum felhívott, hogy kedden tudnánk menni a Mátrába. Ez tökéletes, mivel kell már a kikapcsolódás, de nem is emiatt akartam menni elsősorban. A lelki bajaim miatt, mint írtam, igen bunkó-köcsög lettem, ami miatt nem mertem beszélni a többiekkel, blablabla. A célom ezzel a 3 napos kiruccanással az volt, hogy sikerüljön megváltoznom, elgondolkodnom a dolgokon, és nem bunkóként visszatérnem. (nem részletezem)

 Kedd: Reggel elindultunk apummal fel a Mátrába Laci barátunkhoz, akié a (hegy eldugott részében fekvő) panzió. Kiderült, hogy rajtunk kívül egy másik család is meg fog szállt a panzióban. Oks. Amint megérkeztünk apummal rögtön köszöntünk Lacinak, majd apum félre is vonult vele. Én addig felvittem a csomagot az emeletre a szobába, majd rögtön össze is futottam a másik család apukájával és feleségével, akik közül előbbi lehellózott, én visszaköszöntem, majd mentem tovább. Amint becuccoltam meg is kezdtem eredeti célomat, a javulást, kikapcsolódást, így egyedül elmentem a hegyekbe, majd egy kőhöz érve gondolkodni kezdtem. (nem részletezem) pár óra múlva visszamentem, majd mikor mentem fel az emeletre valaki nekem nyitotta a szobája kifele nyíló ajtaját, ami igen csak arcon csapott. Mire visszanéztem, láttam, hogy egy lány volt az. Én néztem a szemébe, várva hogy megszólaljon… néma csönd, nézünk egymásra. Majd megszólaltam én elmosolyogva, hogy: Nyugi, nem haragszok, erre ő megszólal angolul. Ekkor vágtam le, hogy ez egy angol család, (és korábban a szülei a Hellójukkal bezavartak, de mint kiderült, ők is angolok.) Oks, kicsit felelevenítettem féléve kopásnak indult angoltudásom, majd kinyögtem neki, hogy semmi baj, majd mentünk tovább. A szobámba bedöglöttem, majd egy kis idő múlva kopogtak. Kinyitottam, és kit látok? A lánykát, aki majdnem betörte az arcom. Csak annyit akart, hogy sajnálja. Mondtam neki, hogy semmi baj, majd egy kis csend után, hogy legyen téma, bemutatkoztam neki, ő is nekem, majd 1-2 mondtat után, amit az ajtóban állva beszélgettünk, megkérdeztem, hogy: Nem akar-e esetleg bejönni, vagy mind1 nekem, csak… mégis csak kényelmesebb lenne ülve beszélgetni, ha már látszólag beszélgetni akarunk, nem? :D Erre fogta magát, majd ráült az ágyamra. Mellé ültem, majd folytattuk a beszélgetésünket. Mellesleg a lány neve „Kerolájn” , 17 éves. Itt behaltam, ugyanis egyik kedvenc sorozatom egyik szereplőjének neve is ugyanez volt. Később kiderült, hogy ő is szereti ugyanazt a sorozatot. Szóval nem volt gond a témával, elbeszélgettem vele, amennyire ez lehetséges volt. Ez idő alatt eszembe se jutott, hogy eredetileg azért jöttem el, mert egy szarszemétszar alak vagyok a lelki bajaim miatt mindenkivel… vele valamiért nem voltam az. Hm… érdekes. Talán azért, mert semmilyen módon nem kapcsolható a „többiekhez”. Mind1. Egy jó idő múlva persze meg kellett neki kérdeznie, hogy miért is jöttem ide. Na igen…itt MEGINT őszinteségi rohamom lett és elmeséltem neki a velem történteket immáron életemben 1.nek angol nyelven (viszonylag elég jól eltudtam neki mesélni). A végére tettem, hogy EZ volt a téma, amire az itt töltött 3 nap alatt nem akartam emlékezni egy perc erejéig sem. Nos, a nap további részére tervezett programomból nem lett semmi, ugyanis „Kerol”-lal végig beszélgettük a nap hátralévő részét. Kiderült, hogy átutazóban vannak a családjával, emiatt csütörtökön (ő is) már indulnak is tovább. Elmesélte, hogy neki is volt hasonló baja, így teljesen megért engem… Itt közöltem vele, hogy az elmúlt napokban mindenkitől ezt hallottam és szépen illedelmesen elküldtem őket a p*csába. Ez után megköszönte, hogy őt nem küldtem el. Itt megint egy kis némaság lett…na igen…ez bunkó volt tőlem megint csak…de ő elnézte nekem és ahelyett, hogy otthagyott volna a francba (amit tennie kellett volna), rátette a kezét az arcomra (arra amelyiknek nekivágta az ajtót), majd közölte velem, hogy örül, hogy nem lett bajom.

… őőő…oks…én is. Ezután már nem voltam beszédes, de csak mert megint feljött az a bizonyos téma, csak ezúttal ő mesélt nekem. Oks, meghallgattam… itt már olyan mindegy volt. Amikor végzett, kicsit zavart lettem, erre ő megkérdezte, hogy miért nem reagáltam semmit. Őszintén?? Miért nem? Mert beparáztam, mivel ebben az évben CSAK 3 lány sírt miattam. És láttam rajta, hogy igencsak a sírás határára került…ehh…nem akartam, hogy miattam sírjon, mivel részben miattam beszélgetünk erről.  Ezt elmondtam neki, ezután meglepetésemre közelebb jött, majd átölelt erősen és közölte, hogy: Nem fog sírni és köszöni.

…

őőőő… igazából olyan szinten összezavarodtam, hogy nem tudtam mást tenni, visszaöleltem…és sajnos jól esett... Na igen…ezt nem kellett volna… Ránk esteledett, majd észre sem vettük, hogy már igen késő lett, így elment aludni. Oks, én még lementem apumhoz, mentem egy kört még kint, majd én is nyugovóra tértem.  (Itt jegyezném meg, hogy behaltam azon, hogy a sorozatokból származó angoltudásommal mennyire el tudok beszélgetni)

Másnap. Magamhoz hűen lazán 15 óra alvás után felébredtem délután 2kor, majd lementem, köszöntem mindenkinek, majd elindultam megint a hegyekbe. A kapuig nem jutottam el, összefutottam Kerollal. Elmondtam neki, hogy hova megyek, és miért. Itt kicsit hülyén fejeztem ki magam, így úgy érezhette, hogy… gyakorlatilag lerázom. Elment, én is elmentem egyedül majd megint gondolkoztam, ezúttal egy másik helyen. Mikor visszaértem, ezúttal én mentem el Kerol szobájához, hogy közöljem vele, nem akartam lerázni. Mint kiderült, nem Kerol szobájához mentem, hanem a szülei szobájához. Itt jöttem rá, hogy Kerol egyedül van külön szobában. Szülei megmutatták melyik szobában van, de láttam rajtuk, hogy… hogy is mondjam… érdek feszítve néztek, hogy Vajon mit akarok. ... Oks, elmentem Kerol ajtaja elé, bekopogtam, majd miután kinyitotta az ajtót közöltem vele, amit szerettem volna. Ekkor elmondta, hogy nem gondolta, hogy le akarom rázni (dióhéjban). Oks, elköszöntem tőle és már megindultam, de ő megfogta a kezem és… gyakorlatilag behívott a szobájába, hogy nincs-e kedvem megint beszélgetni vele. ŐŐ… miért is ne… úgy sem volt más dolgom. (Na EZT sem kellett volna) Bent a maradék angol tudásommal olyan szinten idióta témákat hoztam fel, hogy fantasztikus. Nem sokáig folytatódott így a beszélgetés, ugyan is ezután mondott valamit… vagyis inkább… bevallott valamit. Na, ezt sem kellett volna. Innentől nem részletezem, hogy miről beszélgettünk és mik történtek a következő órákban. Éjfél lett. Mondtam neki, hogy nem zavarok tovább, úgyhogy hagyom pihenni. Na igen…ez nem volt ilyen egyszerű… megkért, hogy aludjak ott. OMG! :O  Na, itt… még jobban összezavarodtam… ha ez lehetséges már. 2X kérdeztem vissza, mert kapásból azt hittem rosszul fordítottam le, amit mondott. Kiderült, hogy nem. Igazából abban a pillanatban nem tudom mit éreztem, de… új volt… na mind1, beleegyeztem, (mert élveztem a társaságát, akármennyire is mást mondtam magamnak.) Na, ezt meg pláne nem kellett volna. A helyzetemhez és magamhoz hűen megint csak határozatlan voltam konkrétan mindenben… de ezután mondott valamit, ami végül is nem tudom, mennyiben változtatta meg a dolgok további lezajlását, de a lényege dióhéjban: „… úgysem találkozunk többet sajnos”.

…és most innentől ugranom kell… (max közeli barátoknak mesélem el… talán)

Másnap. Reggel már indultak, így korán kellett kelnünk. Ráadásul nekem kellett megágyaznom szerencsétlen ágyat, amíg ő mosakodni volt. (Höh, tudom, hogy ez csak 1db ágy, de nekem ez kihívás volt, ugyanis én sosem ágyaztam még meg :O Ez, de durva így belegondolva:O ) Utána lekísértem őt (hulla kómásan), majd szépen elbúcsúztunk egymástól.

És végül, ami a legszomorúbb az egészben: mégis csak sikerült elérnem, hogy (megint) sírjon miattam egy gyönyörű, kedves, aranyos lány L  (Ez nem igen adott jó pontot az életemnek.)

DE! Lelkileg bár nem lettem jobban, sőt… még rosszabbul is vagyok +most még jobban fáj belül, viszont a célomat elértem és annak ellenére, hogy lelkileg maradtam egy roncs, és megerősítést nyert, hogy miattam sír megint mindenki, + még jobban össze vagyok zavarodva… MÁR NEM VAGYOK TÖBBÉ egy szarszemétszar alak, aki a problémái miatt megsért másokat. Szóval azt hiszem, készen állok újra beszélni a barátaimmal, akik már kimondhatatlanul hiányoznak nekem. Sőt… TALÁLKOZNI AKAROK VELÜK! (a baj csak, hogy most még jobban letörten fognak látni, mint valaha és továbbra sem szeretném, ha ők is átvennék a hangulatomat… de majd jól titkolom, mint mindig)

 (szal, bár ez a 3 napom egyáltalán nem várt eseményeket hozott, végeredményképp:

-          1 siker: Most már tudok beszélni a barátaimmal nyugodtan, és nem leszek akaratlanul köcsög.

-          1 kudarc: Lelkileg még jobban összetörtem)

Szóval… tényleg nem tudom mi lesz velem, de az biztos, hogy 2011 életem legfurább éve idáig!

Yoko voltam.